Kiszivárgott fotón már látni a belépőszintű iPhone 12 kijelzőjét
A kínai közösségi oldalra, a Weibóra került fel egy fotó arról, milyen lesz az iPhone 12-es LCD-panele.
A kínai közösségi oldalra, a Weibóra került fel egy fotó arról, milyen lesz az iPhone 12-es LCD-panele.
Kiszivárgott információk szerint az Apple tartja magát a hagyományokhoz, már ami az iPhone-ok bemutatóját illeti. Az igazán izgalmas dolgok viszont csak ez után jöhetnek.
A jelenlegi információk szerint egyetlen készülék kivételével kisebb lesz az akkumulátor az iPhone 12-esekben, mint a tavalyi modellekben.
A kiszivárgott információk alapján elkészített dummy telefonoknak köszönhetően már most láthatjuk, jó eséllyel milyenek lesznek az ősszel érkező iPhone 12-esek.
Egy elemző szerint annak ellenére emelheti az iPhone 12 árát az iPhone 11-énél is magasabbra az Apple, hogy a dobozból kivehetik a töltőt és a fülhallgatót is.
Még az is lehet, hogy valósággá válik egy hetek óta keringő pletyka, és az Apple tényleg nem tesz majd töltőt az új iPhone dobozába.
Egy új pletyka szerint se a vezetékes EarPods fülhallgatót, sem töltőfejet nem csomagol majd az iPhone 12 mellé az Apple. A Mashable újságírója úgy látja, ezt akár előnyére is fordíthatná az amerikai gyártó, úgy, hogy közben a vásárlók is jól járnak.
A legutóbbi értesülések szerint a megszokottnál olcsóbb lehet az őszre várt iPhone 12. Ez pedig már elgondolkoztathatja az androidosokat, hogy váltsanak-e.
Az iOS 14 bétaverziójának forráskódjában kotorászva két Twitter-felhasználó is olyan részletre bukkant, amely arról árulkodik, hogy erősebb lesz a 4K-s videók készítésében az iPhone 12, mint az Apple mostani telefonjai.
A vásárlók csak egy Lightning-csatlakozót kapnak a majdani iPhone 12 mellé bennfentes források szerint, más ugyanis nem lesz a mobil dobozában.
A Wedbush elemzőcég információi szerint a beszállítók a tervezettnél korábban kapták össze magukat, így az Apple visszatérhet a szokásos őszi menetrendjéhez.
Egy friss pletyka szerint az Apple az eddiginél érezhetően gyorsabb töltőt csomagolhat az iPhone 12 dobozába.
Meglepetést hozhat az egyik idei iPhone, mármint ami a méretét illeti, még kisebb is lehet, mint sokak által éppen kompaktsága miatt kedvelt iPhone SE.
A járvány miatt csak szeptemberben kezdi meg az idei iPhone-ok gyártását az Apple, ám a legfrissebb pletykák szerint az egyik modell már júliusban a gyártósorra kerülhet.
Az egyik legismertebb Apple-elemző, Ming-Chi Kuo jelentése szerint elképzelhető, hogy az ősszel érkező iPhone 12 mellé már nem csomagolja be az eddig alapértelmezett kiegészítőként járó fülhallgatót a gyártó.
A PhoneArena az eddig kiszivárgott információ alapján elkészítette az iPhone 12 és iPhone 12 Pro modellek renderelt képeit.
A megszokottakkal ellentétben valamikor október végén kerülhet a boltok polcaira az Appel idei csúcsmobilja, az iPhone 12 – erősítette meg a The Wall Street Journal.
A világ egyik legjobb Apple-elemzője, Ming-Chi Kuo szerint az idei évben már biztosan akadozni fog az iPhone-ok gyártása, a koronavírus-járvány által okozott válságnak pedig az iPhone 11 látja majd kárát.
Egy neve elhallgatását kérő, de az Apple ügyeire állítólag jól rálátó forrás kiterítette a cég összes kártyáját, vagyis elárulta, mi mindennel készülnek az év hátralévő részére. Eközben egy megbízható szivárogtató az iPhone 12 kinézetéről posztolt egy érdekes képet.
Több szempontból is érdekes mobil lehet az ősszel érkező iPhone 12, ha igazak az ismert szivárogtató, Max Weinbach előrejelzései.